2011. március 20., vasárnap

De a múlt mindig velünk marad. Arra várva, hogy összekuszálja a jelent.

Az ellentétek vonzák egymást, de vajon meddig?

A bosszú. Úgy hírlik, hidegen tálalva a legjobb.

Az a baj a tündérmesékkel,
hogy a lányoknak csalódást okoznak.
A valóságban a herceg a rossz királylánnyal megy el.


Egyszerre minden megváltozik.
magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé.
A jövőnk felé. Távoli helyekre utazunk,
hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat.
Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat,
otthon keresünk élvezetet.
A bajok akkor kezdődnek,
ha nem vagyunk hajlandóak változtatni,
és ragaszkodunk régi szokásainkhoz.
De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz,
a jövő talán sosem jön el
.

♥Egy királynőnek ridegnek kell lennie.
Boleyn Anna csak a szívét követte és végül lefejezték.
Ezért a lánya, Erzsébet elhatározta,
hogy sosem megy férjhez.
Az országhoz volt hű.
Nem kényszerítheted az embereket,
hogy szeressenek, de elérheted, hogy féljenek tőled.


♥ A felnőtté válás egy dolgot jelent: függetlenséget.
Mind vágyunk rá. Néha más embereket használunk,
hogy kiharcoljuk magunknak. Néha a másikban találjuk meg.
Néha a függetlenségnek ára van,
és e az ár lehet nagyon borsos is,
mert a legtöbbször harcolnunk kell,
hogy kivívjuk függetlenségünket.
Soha nem adjuk fel és soha nem mondunk le róla.


♥ A szabadság emberi természet, és nem számít,
mennyi ideig próbál jónak maradni valaki,
nem lehet elnyomni a rosszat egy lányban.


♥Az a baj a tündérmesékkel,
hogy a lányoknak csalódást okoznak.
A valóságban a herceg a rossz királylánnyal megy el.


♥Akiket a legjobban ismerünk, azok képesek a leginkább meglepni.

♥Bármi az igazság, mindenki azt látja, amit akar.

♥ Olyan szomorú,
hogy mindnyájan a szerencse óriáskerekéhez vagyunk láncolva.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az,
hogy a szerelmet folyton más szemszögből látjuk.
Míg az egyik pár élvezi a fellendülést,
addig a másik pár lefelé veszi az irányt.
De akár fent vagy, akár lent,
ne helyezd magad kényelembe,
mert arra biztosan számíthatsz,
hogy a kerék tovább fog forogni.


♥Néha nehéz meglátni a vonalat,
amelyet meghúzunk, amíg át nem lépjük őket.
Na és ilyenkor támaszkodunk azokra, akiket szeretünk,
hogy visszahúzzanak minket, és legyen mibe kapaszkodnunk.
És ott vannak az egyértelműen megjelölt határok,
melyeket ha egyszer át mersz lépni,
talán sosem találsz vissza.

♥ Néha a sors összehoz két szerelmest,
csupán azért, hogy elszakítsa őket egymástól.
Néha a főhős végül helyesen választ,
de az időzítés mindig rossz.
És ahogy a mondás tartja, az időzítésen múlik minden.

♥ Hibák, mind elkövetjük őket.
Általában úgy kezdődik, hogy csupán jót akarunk,
például titkolózunk, hogy megóvjunk valakit.
Vagy kis távolságot tartunk attól a személytől,
akivé váltunk. Néha nem is tudjuk, mekkorát hibáztunk,
csak mikor már késő… Vagy időben észrevesszük,
hogy jóvá tudjuk tenni.
De minden hiba okkal történik,
ezáltal megtanulod a leckét,
amit máshogy sosem tanultál volna meg…
Remélhetőleg többet nem követed el ugyanazt a hibát még egyszer.

♥ Habár a legtöbb ember úgy hiszi,
hogy az agyunk irányítja cselekedeteinket,
gyakran megesik, hogy a szívünk veszi át az irányítást.
A legőrültebb dolgokra késztethet minket.
De arra is rávehet, hogy új dolgokat próbáljunk.
Mert ha kitárjuk szívünket,
felfedezhetjük a szerelem világát,
és kellemesen csalódhatunk azokban,
akiket már régóta ismerünk.
De sajnos a szívünk nagyon érzékeny,
és mikor összetörik, minden összeomlik körülöttünk.

Álmok:mindenkinek vannak.
Néha jók, néha rosszak...
néha azt kívánod, hogy elfelejtsd őket,
néha ráébredsz, hogy túlszárnyaltad őket.
Néha úgy érzed, végre valóra válnak...
és néhányuknak csak rémálmok jutnak.
De nem számít, miről álmodsz, mikor eljő a reggel,
a valóság beférkőzik és az álmok eltűnnek.

 a törvénynek soha nem volt esélye a tilalom ellen.
A szabadság emberi természet.
És nem számít mennyi ideig próbál jónak maradni valaki,
nem lehet elnyomni a rosszat egy lányban.

"Azt mondják a sorsnak remek humorérzéke van,
és néha álmaink valóra válása rémálomnak tűnhet.
Azt, hogy megkapjuk amit akarunk,
mindig feltételekkel jár.
És habár azt hiszed sínen vagy,
sosem mehetsz biztosra.
Minden "Itt a vége fuss el vélével" valami új kezdődik.

"Egy haldokló kapcsolat felélesztésekor van egy pont,
ahol nem védhetjük tovább, amink van,
hogy utat engedjünk annak,
amire valójában szükségünk van.
Ahhoz hogy előre lépjünk,
meg kell nyílnunk, vissza kell néznünk vagy az egyensúlyra kell törekednünk?
És míg az új kalandok egy egyszerű lépéssel kezdődnek,
addig egy egyszerű félrelépéssel egy pillanat alatt véget is érhetnek.
És habár a legegészségesebb kapcsolatok is újraélesztésre szorulhatnak,
nem szabad elfejteni,
az Upper East Side-on néha a rossz receptet,
maga az orvos írja fel."

"Szerelemben és háborúban,
minden fegyver kárt okoz.
Csak az a kérdés ki marad életben,
hogy tovább harcoljon."

"Idővel végül észrevesszük azt is,
amit korábban nem láttunk.
És rájövünk nem számít meddig tart,
megéri várni. De néhányunkkal sosem fog megtörténni.
Ahelyett, hogy begyógyulnának a régi sebek.
az idő csak újakat tép fel. Időről, időre."

"Ha tényleg az határoz meg,
ahogy öltözöl, akkor takarj el minden,
amit akarsz. Néhány szerencsés hölgy,
nem ronthat el semmit.
Tökéletesen néznek ki és a kiegészítők is passzolnak.
A legtöbb lány megunja,
ha mindig ugyanaz a látvány tárul a szemük el.
És bármit megtennének, hogy megszerezzék a dögös,
új darabokat. És aztán ott vannak azok,
akiknek nincs egyedi ízlésük.
A divat tolvajai.
Akik még a hátadról is lelopnák a pólót.
És ne feledjétek a látszat néha csal.
De bármit is viselj, öltözz úgy, hogy tarolj!"

„Néha nehéz meglátni a vonalakat,
amelyeket meghúztunk.
Amíg át nem lépjük őket.
Na és ilyenkor támaszkodunk azokra,
akiket szeretünk, hogy visszahúzzanak minket.
És legyen mibe kapaszkodnunk.
És ott vannak az egyértelműen megjelölt határok,
melyeket ha egyszer át mersz lépni,
talán sosem találsz vissza.”

"Jobb egy törött orr, mint egy törött szív."

"A válltömés jön és megy,
de a barátság örökre szól,
mert ha még nem is tudod, merre tartasz,
segít a tudat, hogy nem egyedül mész oda.
Senki sem tudhat mindent, és néha a legjobb,
amit tehetünk, ha bocsánatot kérünk,
és hátrahagyjuk a múltat.
Máskor pedig a jövőbe kell tekintenünk,
és habár azt hisszük, már mindent láttunk,
az élet még tartogat meglepetéseket,
és még mindig meg tudjuk lepni saját magunkat is."

"Néha a sors összehoz két szerelmest csupán azért,
hogy elszakítsa őket egymástól.
Néha a főhős helyesen cselekszik,
de az időzítés mindig rossz.
És ahogy a mondás tartja,
az időzítésen múlik mindig."

"Rengeteg előnye van,
ha az ember mesésen gazdag szülők ivadéka.
És a hátránya?
A menő ősök nem várnak mást a
csemetéiktől az Ivy League-ba kerülésen kívül semmit.
Ez többet jelent annál,
mint felvételt nyerni az egyetemre.
Ez egy életre szóló tanfolyam elvégzése.
És azon kevesekre,
akik nem örökösök nem kevésbé kis nyomás helyezkedik.
Mikor a szülők áldozatot hoznak gyermekük jövőjéért,
melyik akarná cserben hagyni?"
"- Ez az egész világ őrült. - Serena
- És te ebben élsz. - Dan"

"Minden lány életében eljön az a pillanat,
amikor rájön,
hogy az anyja talán még elfuseráltabb, mint ő." -

"Bár a legjobb barátnőd is elküldhet a francba
, az a szent igaz,
hogy mindannyiunk kevésbé lenne gazdagabb nélkülük."

"A mesék annyira kimentek volna a divatból,
hogy a hercegnőknek már mindent maguknak kell csinálniuk?
Nevezz régimódinak,
de néha a tündérmese végződéséhez az kell,
hogy a herceg megemelje a seggét,
és felnyergelje a paripáját."

Réges-régen,
mikor az európai királyi udvarokban már halálra
unták a bálokat hozattak egy szolgát és feldobták a látványt.
A couture és a kanapé csak ugyanolyan szombat este,
amíg nincs hozzá álarc,
de felkészülni egy bálra már maga is egy külön esemény,
amiért is a királynők feltalálták a szolgálólányokat."

"A lányok Rómeót akarják, nem Hamletet."

"Az igazságtól függetlenül az emberek azt látják,
amit látni akarnak. Néhányan talán visszalépnek,
és rájönnek,
hogy ugyanazt a nagy képet nézegették egész végig,
hogy a hazugságaik majdnem utolérték őket.
Néhányan látják, ami ott volt előttük végig.
És aztán ott van a többi ember,
akik olyan messze futnak,
amennyire csak tudnak,
hogy ne kelljen egymásra nézniük." - Gossip Girl
***
"Halljátok az ezüstcsengőket?
A városban karácsony van.
Némelyik család tényleg ünnepel,
hogy bajon ne érjék őket utól.
Más családok kis karácsonyt tartanak még úgy is,
hogy a bajon nincsenek annyira távol.
Néhány ajándékot talán visszacserélnek.
De pár örökre szól. A többi ajándék akkor jön,
mikor a legkevésbé számítasz rá.
És mindenki tudja a legnagyobb ajándék a legkisebb dobozban érkezik.
Aztán ott vannak azok az ajándékok,
 amiket bárcsak ki se nyitottál volna..." - Gossip Girl

"Három dolog van,
amit egyedül csinálunk,
megszületünk, meghalunk és ha végzős gimnazisták vagyunk a felvételi előtt,
megírjuk az érettségit.
És míg a teszt elvileg a legjobb tudásunkat méri fel,
a felkészülés rá vitathatatlanul a legrosszabbat hozza ki.
Alázatból önbizalomhiány lesz.
Az igyekezetből pedig megszállottság.
Néhányan házilag kúrálják magukat,
míg mások a csapatba tartozás biztonság-érzetébe kapaszkodnak.
 És aki mindig fittyet hányt a szabályokra azon kapja magát,
hogy megszegi őket."

A leopárd nem változtathat a foltjain,
de néhány dolgon igen.
A járatlan út érdekes utazássá válhat.
A szobafogság valami kitörő erőhöz vezethet.
És akár átizzadják a tikkasztó városban,
vagy a sarkukat hűsítik a Hamptons-ban,
senki nem nyaral úgy, mint a new york-iak.
Kapd a szemcsid és a naptejet!" - Gossip Girl
***
"Sokunkkal ellentétben a szex-botrány-hazugság hármas sosem pihen.
Inkább felpattan a long island-i gyorsra és kelet felé veszi az irányt,
Hamptons-ba.
Sokan tartják a nyarat a legtevékenyebb évszaknak.
Képzeld el a Park Avenue-t csak épp teniszruhákkal és napfürdőzéssel.
Az ellenfelek cserélődnek, de a játék marad ugyanaz." - Gossip Girl

"Azt mondják a nyári szerelem hamar elmúlik, de néha,
ami csak egy kalandnak indult valami igazivá változhat.
Csak a partig tartó rövid sétába telik,
amíg kiszellőztetjük fejünket és kitálaljuk szívünket és
új befejezést írunk egy régi történetnek.
Vannak, akiket a forróság égetett meg.
Ők csak felejteni akarnak és újrakezdeni.
Miközben  mások minden percet örökké élvezni akarnak.
De mindenki egyetért egyben, a bőr kifakul,
a melír lenő és mindenki hülyét kap,
ha homok megy a cipőjébe.
De a nyár vége egy új évszak kezdetét jelenti,
 és azon kapjuk magunkat, hogy a jövőt tervezgetjük.
Majd meglátjátok!" - Gossip Girl
***
"A nyár végének közeledtével szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat a nyári flörtökről. Gossip Girl nyári kalauza:
- 1. számú tipp: ne aludj el menetközben. Így elkerülöd a reggeli szájszagot és a kínos beszélgetést. A ráébredésnél csak a felébredés rosszabb.
- 2. számú tipp: Nyáron nincs olyan, hogy "MI", csak "TE" és "ÉN". Találd ki előbb, te hol ülsz, mielőtt felültetnek. Enyelegni júliusban és augusztusban is tudtok, de hol lesztek szeptemberben?
- 3. számú tipp: Legyen időd gyönyörködni a virágokban. Igaz az, hogy minden jónak vége szakad egyszer és ez alól az augusztus sem kivétel. Nem véletlenül hívják levélhullásnak." - Gossip Girl
***
"Nincs jobb módszer az üdvözlésre a buborékozó pezsgőnél,
és egy botrány buborékol..." - Gossip Girl

"A legfényesebb csillagon égnek ki a leghamarabb!"

"Csak úgy mint az évszakok az emberek is képesek változni.
Nem túl gyakran esik meg,
de amikor igen, majdnem mindig jó.
Néha a törött az, ami újra egész lesz.
 Néha nyitni kell az új emberek felé és beengedni őket.
De legtöbbször csak egy embert érint,
aki valójában fél kimutatni, mit is érez,
mikor megkapja a lehetőségét annak,
amit sosem remélt.
És néhány dolog sosem változik." - Gossip Girl

***
"A tündérmesékkel az a baj,
hogy csalódást okoznak a lányoknak.
 A valóságban a herceg a rossz királylánnyal megy el.
Vagy elmúlik a varázs és két szerelmes ráébred,
hogy jobb ha különválnak, mint akár kicsodák is.
De bevallom, ha nem is gyakran,
de egy lány sóvárog a tündérmesés befejezés után.
Aludjatok jól gyerekek!" - Gossip Girl
***
"A legnagyobb meglepik azok,
amelyekkel magad rukkolsz ki.
 A régi bőr levedlésének egyik módja,
 ha szögdécselve kicsusszanunk belőle: De áttérni a szabad szerelemre,
vajon olyan könnyű lesz, akár ledobni egy pár szandált?" - Gossip Girl
***
"Az ország nagy részén a hálaadás az,
amikor a család összejön azért, hogy hálát adjanak.
De az Uper East Side-on az ünnep hálásan visszatér a gyökereihez: Hazugság,
 manipuláció és árulás.
 Ahogy hallottuk, úgy mint az indiánoknál.
Egyesek ki lesznek nyomva otthonukból." - Gossip Girl
***
"Ideje felszolgálni a pitét, kávét és a katasztrófát." - Gossip Girl

2011. március 13., vasárnap

...hónap lennék: október
...a hét egy napja lennék: szerda
...a nap egy időpontja lennék: 23:30
...bolygó lennék: Nap
...tengeri állat lennék: sellő
...cím lennék: Olyan ember címe akit szeretek
...berendezési tárgy lennék: ágy
...bűn lennék: meggondolatlanság esetleg bűnös szerelem
...történelmi személy lennék: Kleopátra
...folyadék lennék: víz
...drágakő lennék: smaragd
...fa lennék: fűzfa
...madár lennék: sas
...szerszám lennék: nem lennék szerszám!
...virág lennék: nefelejcs
...időjárás lennék: szeles de napsütéses
...mesebeli lény lennék: Marry Poppins
...hangszer lennék: dob
...állat lennék: párduc
...szín lennék: lila
...érzelem lennék: őrült szerelem
...zöldség lennék: uborka
...hang lennék: szerelmesek súgdolózása
...elem lennék: tűz
...autó lennék: Jaguar
...dal lennék: Republic- 67-es út.xD
...film lennék: Az 50 első randi
...könyv lennék:A barna 48 árnyalata
...étel lennék: rántott sajt
...hely lennék: Las vegas
...íz lennék: édes
...illat lennék: "esőszag" or. karácsony ilata
...hit lennék: a szebb jövőben
...testrész lennék: száj
...arckifejezés lennék: nevetős
...tanóra lennék: Történelem or. Matematika
...rajzfilm lennék: Hamupipőke.xD
...mértani alakzat lennék: gömb
...szám lennék: 12473529826465659
...ruhadarab lennék: cipő
...ékszer lennék: fülbevaló
...kiegészítő lennék: sál
...szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés, szerelmesek puszikája, vagy egy jelentős puszcsi
...rovar lennék: darázs (és félnék magamtól)


Azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igaz szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk. A világ tehát akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni - egészen addig csak hisszük, hogy tudjuk, mi a szerelem, de nincs bátorságunk szembenézi igazi valójával. A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar.


Fiatalság bolondság!


Ha belenézel egy lány szívébe.. meglátod azt, hogy mennyit sírt valójában. Látni fogsz titkokat, barátokat, hazugságokat.. De látni fogod azt is, amit (talán) sosem érthetsz meg: hogyan tud erős maradni akkor is, mikor semmi sincs rendben...


Hogy milyen is vagyok?
... kedvesen vagyok bunkó...
... megértően vagyok érthetetlen...
... cserfesen vagyok hallgatag személy...
... kíváncsian vagyok nem érdekelt egyed...
... szeretetre méltóan vagyok nem törődöm...
... őrülten vagyok bolondos alkatelvileg...
... barátkozósan vagyok antiszoc' egyben...
ETC. ETC. ETC.


Ez az én listám, hogy mit szeretnék még az életben.
Szeretnék az életben..
-még sokat nevetni
-sokáig szeretni
-örömet okozni másoknak
-azokkal lenni akiket szertek
-rendesen befejezni a sulit, ugyanis a cél: a dimploma
-anyuka lenni
-boldognak lenni
-egészségesnek lenni
-rengeteget énekelni
-és fel nem ébredni álmodni a szép tökéletes világo
t!


Vicces, hogy valaki mennyire össze tudja törni a szívedet, de te ennek ellenére, még mindig szereted, azokkal az apró darabokkal.


Ostobának kell lennie annak a férfinak, aki nem veszi észre, ha egy nő boldog a közelében


Nem igaz, hogy a szerelem vak.
Ellenkezőleg!
A szerelmes olyanokat vesz észre imádottján, amiket más, nem


Nem vagyok tökéletes lány. A hajam nem áll mindig jól és gyakran elbukom. Ügyetlen vagyok, és néha összetörik a szívem. Van, hogy veszekszem a barátaimmal és vannak napok, amikor semmi se sikerül. De ha jobban belegondolok és egyet hátra lépek, akkor úgy érzem, hogy ez a különleges élet a valóság, és lehet, de csak lehet, hogy szeretek tökéletlen lenni.


Nagy üres szoba. Csak én vagyok benne,
Meg egy fekete ruhás nő, kötéllel a kezében.
Arca rohadt, zöld, ruhája szakadt, piszkos,
S hathatvanhat szerepel a nevében.
A nő csak fekszik. Élettelen. Rideg.
Ha csak ránézek a kezem remeg.
Odamegyek hozzá, fölé hajolok,
S csak egy 'jaj' mit szám még elrebeg.
Hirtelen nekem esett a kötéllel.
Nyakamhoz szorította nagy hévvel.
Nem szóltam semmit, csak néztem,
Hogy, hogy vet véget az életemnek.
S csak szorította, ahogy bírta,
A kötél nyakamat teljesen átvágta
Vér csordult ki fehér számból,
S tudtam, nem kelek már fel a földről.
Kileheltem az utolsó cseppig életem,
De tudtam, többé már nem vétkezem.
A fekete ruhás nő felállt mellőlem,
S csak állt némán felettem.
Majd lerántotta magáról a csuklyát,
S azzal együtt levette az álcát.
Egy szőke hajú kékszemű lány állt felettem...
Én voltam az, ki saját magam megöltem


De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chansonénekesnők énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, föltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, „szívét összetörték”, soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.


Tébolyodott ez a világ, s benne én egy hülye bolond ki azt hiszi, összerakhatja újra mi törött darabokra hullott. Bolondként élni s hinni, ami összetörött lehet még örök egyszer. Hamis álom mit én kergetek. Ez a bolondok sorsa, s a bolond nem adja fel soha!


Bárcsak mindenki felismerné saját őrültségét, és együtt tudna élni vele! Talán rosszabb lenne tőle a világ? Nem! Ellenkezőleg: az emberek őszintébbek és boldogabbak lennének.


Aki nem tud tanulni a maga zuhanásaiból, az lehetőleg kerülje el ezeket. (...) A "mi lett volna, ha" fogalmát a történelem sem ismeri, és a sors sem vesz róla tudomást.


Lelkünk mélyén rejlik legnagyobb kincsünk, a könny. Két módon tudjuk felszínre hozni: nagy fájdalommal vagy nagy örömmel.


A sirály az öböl partja fölött szállt, amikor megpillantott egy egeret. Leszállt az égből, és megkérdezte a rágcsálót:
- Hol vannak a szárnyaid?
Minden állatnak megvan a maga nyelve, és az egér nem értette, hogy mit beszél a madár. De az feltűnt neki, hogy van rajta két nagy, furcsa valami, ami a testéből nő ki. ,,Biztosan beteg szegény" - gondolta az egér. A sirály észrevette, hogy az egér a szárnyait bámulja, és azt mondta:
- Szegénykém. Megtámadtak a szörnyek, megsüketítettek és ellopták a szárnyadat.
Megrendülten a csőrébe vette a kis állatot, és elvitte egy sétarepülésre az egekbe. ,,Biztosan hiányzott már neki, hadd élvezze egy kicsit" - gondolta, miközben repült vele. Azután óvatosan visszatette a földre. Az egér hónapokig mélységesen boldogtalan volt, hiszen megismerte a magasságot, és egy óriási, gyönyörű világ látványa tárult elé. De ahogy telt-múlt az idő, újra hozzászokott saját kis egérlétéhez, és azt gondolta, hogy a csoda, amit átélt, nem volt több egy szép álomnál.


Nevettünk. És ez jó érzés. Megkönnyebbülés. Mint nevetni egy temetésen. Talán nem helyénvaló, de határozottan szükséges

Néha vannak olyan gondolataink, amiket saját magunk sem értünk. Gondolatok, amik még csak nem is igazak, nem is tükrözik igazán az érzéseinket, de a fejünkben kavarognak, mert érdekes rájuk gondolni.


Azon tűnődtem, vajon mi a nehezebb. Az elmondás maga, vagy az, hogy kinek mondjuk el. Vagy talán, amikor végre nekikezd az ember, a történet az, ami igazán számít.


Bizonytalanságomat azzal próbáltam leplezni, hogy mindig rövidre fogtam a mondandómat, ha arról beszéltem, hogy mit érzek iránta. Előfordult, hogy szerettem volna többet mondani, de mire összeszedtem a bátorságomat, már el is illant a pillanat.


Látszott a szemeiből, az arcából, egész lényéből, hogy már nagyon sokat tapasztalt. A sok tapasztalat pedig csak a férfiúnak ékesség.


Azt gondolom, bizonyos dolgoknak jobb, ha el vannak törve. Tökéletlenek. Kaotikusak. Így gondoskodik a világmindenség az ellentétekről. Kell lennie néhány gödörnek az úton. Ilyen az élet.


Volt idő, hogy olvastam könyveket, és az egyikben ezt írta valaki: "olyan helyre szeretnék eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni". Ezt a helyet keresi mindenki. Én is.


Minden ember egyszeri és megismételhetetlen - a tulajdonságaival, az ösztöneivel, az örömeivel és a kalandjaival együtt.


Manapság tilos a boldogság. Ha valaki azt állítja magáról, hogy eme állapotban leledzik, számolhat azzal, hogy kényszerzubbonyt kap.


Minden nap elveszett, amelyben legalább egyszer nem táncoltál. És minden gondolat hamis, amelyen legalább egyszer nem nevettél.


Jogom van fölfelé nézni. Az égre, a sűrű felhők mögött látható egyetlen csillagra - ha odalent vihar, eső vagy áradás van.

2011. március 12., szombat


Egy lány, aki mindennek örül, kinek arcán mindig mosoly ül : )))))))


Ha más táncol, én is rázom a seggem
Bocs.Baz*meg, hogy soha nem tudtam megfelelni a kur*a kiba**odt elv
Én akartam. Mindennél jobban akartam, csak aztán meguntam...
Olyan vagyok, mint bárki más...Mégis olyan, mint senki más!!!

Hogy milyen is vagyok?
... kedvesen vagyok bunkó...
... megért
... cserfesen vagyok hallgatag személy...
... kíváncsian vagyok nem érdekelt egyed...
... szeretetre méltóan vagyok nem törődöm...
... ETC. ETC. ETC...

Sosem küldtem senkit el a francba. Csupán elmondtam nekik az igazat és ők azt gondolták,*Őszintének lenni veszélyes. Ha csak nem vagyok hülye is hozzá.”


Szard le ki mit mond, csak te jól csináld!

Csak egy romantikus tah
egy saját kis sztorival a világ elől menekül.."
*Lehet hogy vannak olyan nők akiket nem kell megszelídíteni.
Lehet, hogy szabadon kell engedni őket, amíg nem találnak valakit, aki éppolyan vad, mint ők.

ha itt van a nyár akkor olvad a beton
tele van a balatoni vonatnál a peron [:

Hiszem, hogy a boldog l

A helyes dolog nem mindig nyilvánvaló. Néha a helyes dolog talán az ami valaki más szerint helytelen*
és eladnám annyiért amennyit képzel magáról......


Ha valaki miatt leteszed a cigit..
miatta fogsz

ha rossz kedvem van: áhh igyunk bazdmeg ,
jókedvem van: bazdmeeeg igyuunk


A felszínen látom a rajokat .. : D
újra rágyújtani...
A legnagyobb biznisz az lenne,ha mindenkit megvennék annyiért,amennyit ér,
ányok a legszebbek. Hiszek abban, hogy erősnek kell maradni akkor is, ha minden összedőlni látszik. Hiszek a csókolózásban, és hiszem, hogy holnap új nap virrad. Hiszek a csodákban.
ó, egy pali a sok közül,
ők azt gondolták, ez az volt.
ően vagyok érthetetlen...
árásaidnak.
ánam néztek, rajtam nevettek,

2011. március 11., péntek

"Az ember 100 dolgot akar; 89 és felet megkap. Kilencet megszerez. Felet befejez.. és abba az egybe hal bele, ami nem lehet az övé!"
"Az apám sokszor figyelmeztetett, ne vacakoljak álnevekkel, ne nevezzem életnek azt, ami valójában fájdalom."
"Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét."
"Happy end nem létezik, az csak egy befejezetlen történet."
“..És mikor rám néznek az emberek, mindig megkérdezik: “Miértvagy olyan szomorú?” Honnan tudják? Miből látják? A szemem?A szemem hogy mondd el ennyi mindent? Hogy tanuljam meg elrejteni,ami fáj? Azt hiszem, mindenki meglátja rajtam, csak az nem, aki amúgy sem lát semmit...”
Minden este kitéptelek a szívemből, de te reggelre újra ott voltál.
"Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azt hittem, elég lesz mosolyognom meg bólogatnom, úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne. Volt egy tervem. Meg akartam változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül, valaki igazival. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is szeretnél. Csak azt teheted, hogy felkészülsz a jóra, hogy amikor azmegtalál, megragadod, mert szükséged van rá."

“..És mikor rám néznek az emberek, mindig megkérdezik: “Miértvagy olyan szomorú?” Honnan tudják? Miből látják? A szemem?A szemem hogy mondd el ennyi mindent? Hogy tanuljam meg elrejteni,ami fáj? Azt hiszem, mindenki meglátja rajtam, csak az nem, aki amúgy sem lát semmit...”

Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.- Az álmoknak is van színe?- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.- Milyen színű az öröm?- Fényes, kis barátom.- És a magány?- A magány az ibolya színét viseli.- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.- Na és a szerelem?- A szerelem színe a telihold.- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett."
"Az emberek könnyen törnek, ahogy a szívek és az álmok is.
mindig elfog a világ legjobb érzése, amikor köszönsz nekem vagy rám mosolyogsz. mert lehet, hogy csak egy másodpercre, de rám gondolsz..¦
 
Flegmán élem az életem véleményt hozzá nem kértem..*
Flegma vagyok nem érdekel a véleményed inkább éld az életed..*
~Le nézek mindenkit igazad van flegma vagyok ez van..*
~Lenézlek téged mert én flegmán élek..*
~Nem tudom mit gondolsz magadról a flegmaságod a tetöfokon araszól..*
~Ha gáz van maradj csendben, vagy ordíts, üvőlts, hogy minden rendbe.
~Az egyik énem szerelmes a másik meg a tróger, az egyik mindenkit átbasz a másik mindenkivel jófej.**
~Elég szar lehet ha nincs lelkiismereted, mert még azis beint neked..
~Nem gondolod hogy kicsit nagy a szád?
közöd hozzá nincs.hát ne lökd a dumát
ez a srác az enyém.ha fejre is állsz. ;)
~..rúzs helyett a szádat egyszer teknokollal kend be.
~Ne motyogj ott magadban mondjad ki bártan
Hogy jól tettem-e vagy hatalmasat hibáztam
Hogy jóba lennék veled? Te nem vagy az én barátom .
Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
Egy pont, ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned,
és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
Egy pont, ahol az extázis kezdődik.
Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van,
és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont ! :)


Néha úgy nyakon basznám magam és meg kérdezném, hogy normális vagy??
 
 
Az igazi csajok nem tökéletesek, mert a tökéletes lányok nem valódiak :

2011. március 10., csütörtök

Ne sírj! Örökké semmi sem fájhat! Főleg ha csak illúziókból épült fel a világ.
 

Sokszor gondoltam arra,milyen jó lenne elfelejteni azt a bizonyos személyt.De nincs esély rá,mert biztosan van valami ok arra,hogy megismertem és megszerettem.Talán ez a kulcs az életemhez.
 

Lehet észre sem veszed,hogy aki tétlenül melletted ül,halálosan sóvárog egyetlen ölelésedért,és bármit megtenne egyetlen csókodért.
 

Igaz barát az,aki ha hibáztál,nem akar választ a kérdéseire,hanem veled együtt hallgat.
 

A legmélyebb érzés mindig csendben mutatja meg magát

Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit a reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek szereplőin lehet látni. Én vagyok az a lány a bulikról meg piknikekről készült fotókon, aki, amúgy szemre, csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy. Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta. Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom..
 

Arra tanítanak,hogy csak a jelentős pillanatokra emlékezzünk,pedig a kis lépések,amik odáig elvezettek minket,ugyanolyan jelentősek.Visszatekintve észrevesszük,hogy nemcsak a jó dolgok,hanem a rosszak is meghatározzák,hogy kik vagyunk,és,hogy kik leszünk.
 

Lehet,hogy várnunk kell arra az emberre,aki nem csak tolerálja a dilijeinket,de szereti is azokat. :)
 

'Felemelsz, aztán a földhöz vágsz.. sohasem vagyok biztos az érzéseimben, mikor velem vagy. Őszintén megnyíltam előtted, de nem tudom miért, hisz te sohasem mondod ki igazán, ami a fejedben jár.. és ez olyan, mintha törött üvegen járnék: tudni akarom, de nem akarom megkérdezni.. Magadhoz engedtél, de néha a szemeid oly üresek, hogy belül megfagyok tőle..'
 

...Mert a legborzasztóbb nem is az,hogy abban csalódunk,aki a legfontosabb számunkra.A harag és fájdalom hevében nem fogjuk fel igazán a dolgok súlyát.Sokkal inkább a rossz utána következik.Amikor rájössz,hogy már nem oszthatod meg legféltettebb titkaidat azzal az emberrel,nem sírhatsz a vállán,és nem nevethettek többet együtt.Ez az igazi csalódás.
 

Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.- Az álmoknak is van színe?- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.- Milyen színű az öröm?- Fényes, kis barátom.- És a magány?- A magány az ibolya színét viseli.- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.- Na és a szerelem?- A szerelem színe a telihold.- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett."